2009. március 2., hétfő

Blogvég!

Nem is tudom, hogy hol kezdjem! Azt hiszem, hogy igaza van annak, aki azt mondja, hogy már csak akkor szabad elkezdeni a blog írását, amikor be van adva a vízumkérelem. Mi ezt nem gondoltuk végig, mert annyira lelkesek voltunk. Azt hittük, hogy ezt mi jól kigondoltuk és minden megy majd mint a karikacsapás. Ezt mi akkor nagyon rosszul gondoltuk. Ma már biztos, hogy nem kezdeném el. Sokan kérdezik, hogy miért nem írok. Az egyik ok az, hogy nem tudok mit írni azon kívül, hogy tanulunk. A másik, hogy senkit sem akarok terhelni a magánéletünkkel. A harmadik, hogy nyavalyogni sem szeretnék, hogy minden olyan rossz meg stb. Amikor elkezdtem ezt a bejegyzést még nem tudtam címet adni. Ezt majd a végén fogom megtenni, mert most csak írok és majd kikerekedik valami a végére. Nagyjából tudom mi a lényeg. Az, hogy itt a vége az Ausztráliai álomnak. Levették (leveszik) a fodrászatot a kiemelt hiányszakmák listájáról. Tehát nincs 15 pont, ami nélkül elvesztünk. Persze lehet pótolni a 7-es nyelvvizsgával. Még az 5-et sem próbáltam meg. Persze az angol tanulást nem hagyom abba, mert ez az egy az amit egy percig sem bánok. Nagyon szeretem, és szeretnék megtanulni. Annyira rossz, hogy most egyszerre vége lett mindennek. Nagyon vágytunk rá, hogy ki tudjunk menni, és egy új életet teremtsünk magunknak. Ezért mindent megpróbáltunk, de nem mentünk fejjel a falnak. Ha nem lenne két gyerekünk, akkor akár két hátizsákkal elindulnék. Így viszont nincs más választásunk maradunk, és éldegélünk tovább. Élünk a mának, mert ki tudja mi lesz holnap. Valószínű, hogy gyermekeink itt hagynak minket. Ez volt a fő ok, hogy elmenjünk innen! Együtt!! Jó volt arról álmodozni, hogy majd kint találkozunk azokkal az emberekkel, akiket a blogjaik által ismertünk meg, és naponta olvastuk, hogy miként jutottak ki. Jó volt szorítani nekik és örülni velük, amikor megkapták a vízumot. Sokan még nem kapták meg, de már csak idő kérdése és megkapják! Nagyon szorítunk nekik is! Persze tovább fogom olvasni őket, mert érdekel, hogy miként alakul az életük. Mindenkinek köszönöm a sok biztatást és a jó tanácsokat. Örülök, hogy megismerhettelek titeket! Minden kedves ismerősömnek kívánom, hogy elérje azt amire vágyik! Ez volt az utolsó bejegyzésem. Azt azért megígérem, ha mégis sikerül valami úton beadnunk a kérelmet, akkor ismét jelentkezem! Sziasztok! E!

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Sajnálom, mert itt egyre rosszabb. Új Zéland, mint ugródeszka? Kiwi papírokkal át lehet települni Ausztráliába. Csak egy ötlet volt . . .

calmblog írta...

Jézus :( Hát egy kicsit meglepődtem a bejegyzéseden, illetve nagyon. Ha pörgetem vissza az idő kerekét, nem emlékszem ilyen szomorú beírásra senkitől sem. Még én is beszomorodtam Miattatok, de tényleg. Épp tegnap este beszéltük az én Erikámmal, hogy az állam csak nem annyira bugyita, hogy korlátozza a bevándorlást, hiszen a statisztika szerint a 3.-ik az ország bevételi forrásának a sorában. Akkor lesz csak gazdasági válság, ha ennek útját állják. A fodrász sz. levételét is még csak rebesgetik, leírva nincs még, hogy meg is teszik. Igazat adok abban Neked, hogy fejjel ne menjetek a falnak, hiszen ott a felelősség a lurkók végett, de ennyire egyértelműen kijelenteni, hogy lemondatok az álmaitokról, asszem talán nem kellene. Ettől borsózik a hátam:( Egy kicsit had gondolkozzunk már el a helyzeteteken...... és jelentkezünk. Addig is fel a fejjel, és azt sose írd le, hogy feladod az álmaidat!! Üdv ideátról : E

bogdanovits írta...

Ha feladod, eltemet a homok. Csak akkor erdemes elni, ha vannak almaink. Ne adjatok fel. Otthon csak rosszabb lesz. Ez talan csak egy kel volt, hogy valamit maskepp kell csinalni. Nehezseg, akadaly mindig volt, lesz. Szerintem ne mondjatok, hogy vege. Mondjatok, hogy nehezebb lesz es maskeppen kell megkuzdeni erte. Az angolt azert gyurjatok.
:-)
Andras

bogdanovits írta...

kel=jel

Andras

JuditAu írta...

Honnan veszed, hogy leveszik a listáról? Egyelőre semminemű ilyen változás nincs! Mi másfél éve élünk itt, azóta megy a pletyka, hogy leveszik a szakács és fodrász szakmát. De mi nem adtuk fel a pletykák miatt. Szerintem Ti sem tegyétek. Amíg nincs leírva a hivatalos weboldalon, hogy levették, addig tanuld ezerrel a nyelvet, menni fog! Nem szabad feladni!

Pista írta...

Szie Erika,
Ezen a bejegyzésen nagyon meglepődtem. Én is csak anyyit tdok mondani, hogy nem szabad semmiképpen feladni az álmaitokat, hisz akkor miért érdemes tovább élni. Még semmi sem biztos, nem vették le a listáról a fodrászt. Szerintem tanuljátok az angolt 1000-el és mielőbb adjátok be a pályázatot mielőtt tényleg levennék.
Sok sok kitartás kívánok nektek és, hogy sikerüljön amit elterveztek.
Ps: várjuk a mielőbbi következő bejegyzést :)

Névtelen írta...

Csatlakozom az előttem szólokhoz, NE ADD FEL! Ha belegondolok, nekem is reménytelen. Ráadásul nekem egyedül kell megküzdenem vele, ha menni akarok. Most a kisebb lépésekre koncentrálok én is. Angol, angol, angol. Aztán majd a helyzetnek megfelelően megválasztom a következő lépést.
Kata :)

Unknown írta...

Szia, Ez tényleg így van Új - Zélandi állampolgárok, korlátok nélkül élhetnek és dolgozhatnak Ausztráliában. Egy próbát megér, NE ADD FEL AZ ÁLMODAT !!!

Svájcról néhány dolog: 12 évet kell ott élned, hogy állampolgár legyél, de viszont a végső szót a szűk közösség szavazással dönti el. Lehet, hogy 12 év után megszavazzák de az is lehet hogy nem.

Esetleg fent vagytog az iwiw -en? Érdekelne a tapasztalatotok a vízummal kapcsolatban.

Üdv.,

Laci