Üzleti ügyek

Pár napja meg említettem a barátnőmnek (üzletemben kozmetikus), hogy valószínű, hogy eladom a bérleti jogot. Azt mondta, hogy Ő szeretné átvenni. Én ennek nagyon örülök mert nem idegen kerül oda. Persze kérdezhetnétek, hogy nekem akkor már nem mindegy ha kint leszünk. Nem mindegy, mert mikor ezt megbeszéltük akkora gombóc volt a torkomban. A szívem össze szorult. Majdnem három éve mi csináltuk. Úgy ahogy megálmodtam. Ha nem lenne szükség minden forintra, amíg meg nem kapjuk a letelepedési vízumot biztos megtartanám. Sajnos a tanuló vízumhoz is sok pénz kell. Ezért el kell adnom. Persze azt is megkérdeztem, hogy mi van akkor ha 9 hónap után mégis haza jövünk? Annyira aranyos volt, mert azt mondta, hogy akkor vissza jössz dolgozni. Persze azt is hozzá tette, hogy szerinte ha mi kijutunk biztos nem jövünk vissza. Ha lesz egy kis időm és rájövök, hogy kell akkor rakok fel képeket az üzletről. Ma levágtam a lányom haját. Persze csak annyit engedett amennyi el volt töredezve. Utána mint mindig most is ki volt készülve, hogy milyen rövid lett és már megint mennyit vágtam. Ez úton keresek neki egy jó fodrászt! ;)))))

Balaton

Ma lent voltunk Tihanyban. A drágám nyáron egy nyaralóparkban belsőépítészkedett. Maradt még egy kis utómunka ezért reggel leutaztunk. Ez a nyaralópark olyan mint egy körülzárt lakópark. Hat 3 szintes épület portaszolgálattal, úszómedencével. A wellness rész úgy van kiépítve mintha egy nagy dombban lenne benne. Ha elölről nézzük akkor látunk egy nagy dombot amink az eleje üvegfal. Előtte hatalmas fű és terasz. Kilátás a Balatonra. A medence kb 50 méteres. Szauna és pezsgőfürdő is van. Nagyon jól meg van csinálva. A tulaj (akinek dolgozik a párom) megengedte, hogy amikor a drágám lent van akkor mi is lemehetünk. Egész nap csak a miénk volt minden. Egy pár jött le csak egy órára. Nyáron majdnem minden hétvégén ott voltunk. Akkor még nem volt minden lakás eladva így szinte mindig egyedül voltunk. Feküdtem a napozóágyon és álmodoztam, hogy milyen jó lenne ha ez az egész a miénk lenne. Kicsit a miénk is volt pár órára. Igazából nem is erről akartam írni csak annyira jó volt, hogy úgy éreztem le kell írnom. Meg, hogy értsétek mit akarok azzal mondani ami most jön. A barátnőm, a párja és a kishúga is le jött utánunk. Nagyon szép idő volt. Ezerrel sütött a nap. Széthúztuk a tolóajtót és napoztunk!!! Igen ma!! Gyönyörködtem a Balatonban. Megkérdeztem a barátnőmet, hogy ugye milyen szép a tó? Erre ő: "látod ezt akarod itt hagyni?"Erre csak azt tudtam mondani, hogy nekünk majd ott lesz az óceán. Persze belűről meg azt éreztem, hogy igaza van. Biztos nagyon fog hiányozni a Balaton is. Ildi! A megjegyzésedhez csak annyit, hogy tegnapig én is azt gondoltam, hogy anyáék elég könnyen fogadták, hogy elmegyünk. Aztán tegnap valamit mondott neki a lányom és anya sírva fakadt, hogy milyen messzire akarunk menni. Szerintem januárig még sok ilyen lesz. NEM KÖNNYŰ! Most egy kicsit én is ki vagyok! Nagyon szeretnék (akarok) menni mert tudom, hogy ez a helyes döntés. De mégis sokszor megkérdezem magamtól, hogy biztos ez a helyes? Aztán megnyugtatom magam, hogy végül is először "csak" 9 hónapra megyünk és majd kiderül, hogy maradunk-e. Kilenc hónap vajon elég lesz arra, hogy kiderüljön??

A találkozó

Tegnap voltunk az Ausztrál találkozón. Drágám nem tudott velem jönni, hogy ne menjek egyedül jött velem a lányom. Szinte ugyan azokat mondták el mint a három héttel ezelőtt csak grafikonokkal, táblázatokkal kiegészítve. Persze itt már az anyagiakról is pontosabb képet adtak. Prospektusokat is kaptunk a kinti sulikról. Itt volt a cég ausztráliai irodájának a vezetője. Két és fél órán keresztül beszéltek. A lányom (aki a múltkor is el akart jönni) szinte rezzenéstelenül ülte végig. Majd csak annyit mondott, hogy kár, hogy nem holnap megyünk. Volt ott egy lány aki a papírjait hozta be és ott maradt végig. Kiderült, hogy a jövő héten utazik. Az előadásra szinte ugyan azok jöttek el mint a múlkor. Egy pár ismeretlen arc volt. Elég sokan kértek személyes beszélgetésre időpontot. Mi is megyünk március 5-én. Mikor haza értünk. Elmeséltem a drágámnak, hogy mi volt. El kezdtünk számolgatni és azt okoskodtuk ki, hogy kb: 7 millió ft-nak kell lenni a bankszámlán, hogy ki tudjunk menni. Nem az a baj, hogy ennyi hanem, hogy hiába részletekben kell fizetni akkor is egyben rajta kell lenni. Szeptemberig össze kell rakni. Még az is gond, hogy a drágám munkáiból január, február körül jönnek be a pénzek. Na majd csak megoldjuk ezt is. Nem adjuk fel!!! Még egy (számunkra) fontos dolog, hogy a drágám három hete nem gyújtott rá!! A cigipénzt bedobja a gyereke perselyébe! Kíváncsi vagyok, hogy szeptemberig mennyi jön össze. Mindenki szorít, hogy végleg le tudja rakni.

Ma bemutató

Este megyünk megint az ügynökségre. Ha minden igaz akkor ma már időpontot is kérünk a személyes beszélgetéshez. A lányom mindig mondogatja, hogy milyen messze van még január. Ha azt vesszem, hogy augusztusban beadjuk a vízumigénylést, befizetjük a sulit akkor már nincs is olyan messze. Mondtam neki, hogy ne úgy nézd, hogy jövőre megyünk hanem, hogy 10 hónap múlva. Ugye már nem is olyan sok? Az angolomról csak annyit, hogy megyeget. Hihetetlen, hogy mennyit változik az ember. Régen amikor tanultam, a szavakat könnyebben jegyeztem meg. Most a nyelvtani rész megy könnyebben. Remélem azért januárig jól fog menni. Rajta vagyok. A lányom most, hogy van hajtóerő másképp ül az angolórákon. Nagyon koncentrál. A fiam meg a német csoportban a legjobb témazárót írta (4) úgy, hogy több mint 1 hétig beteg volt. Nagyon büszke vagyok rá. Nagyon kicsin múlt, hogy nem lett ötös. Nyáron megy mind a kettő angoltanárhoz. Heti három alkalommal. Nikivel a beszédet fogják gyakorolni. Márk meg az alapokról indul. Remélem az angol is úgy fog neki menni minta német. Az apjával annyira viccessek, mert ha vele megy valahova akkor az utóban nyelv cd-t hallgatnak. Mikor haza érnek nyomják az angol szavakat. Azért jó, hogy magától is akarja és nem kell erőltetni. Most megyek gályázni. Este megírom, hogy mi volt az ügynökségnél. Még annyit, hogy sokan kérdezik, hogy anyáék mit szólnak hozzá, hogy elmegyünk. Amikor elmondtuk nekik akkor az apu felkiáltott, hogy a Juhász Ilonkáékat (együtt nőttek fel) keressétek meg. Persze apa!! Lehet, hogy csak 2000 km lesz köztünk! :))) A gyerekek meg elkezdtek perselybe gyűjteni. Anya azóta minden nap ad bele nekik pár száz forintot. Majd meg is kérdezem tőle, hogy ennyire várja már, hogy induljunk?? :)))))

Kezdeti nehézségek

Pár hete írtam egy bevándorlási ügynöknek. Nagy vonalakban leírtam a végzettségemet, koromat, családi állapotomat. Meg kérdeztem, hogy mi a véleménye, van-e esélyünk a kijutásra. Másnap egy mondatos választ kaptam: semmi esélyt nem lát arra, hogy Ausztráliában éljünk. Arra sem kérdezett rá, hogy egyáltalán beszélünk-e angolul. Kicsit fura volt, de nagyon elkeseredtem. Túl öregek vagyunk? Nincs diplománk? Miért? Pedig állítólag a kétkezi munkásokat nagyon várják! Fodrász vagyok! Kiemelt hiányszakma?? Mégsem kellek? Na itt egy kicsit elbizonytalanodtunk. Elkeseredésemben írtam egy ismerősömnek (blogon keresztül ismertük meg) akinek szintén ez az ügynök intézte a bevándorlási vízumot. Ő azt mondta, hogy ne adjuk fel. Nekik diplomával sem volt egyszerű. Felvettem a kapcsolatot egy bevándorlással foglalkozó céggel. Elmentünk egy tájékoztatójukra, és ismét kezdünk reménykedni. Talán kijutunk!!! Úgy gondoltuk, hogy jövő januárig nyomom az angolt, majd nyelvvizsga és vízumkérelem. Igen ám de az elbírálás kb: 1 év. Az akkor már összesen két év. Na ennyit nem szeretnénk várni. Nyelvvizsga nélkül pedig nincs kérelem. Itt megint megtorpantunk. Aztán jött a másik terv: tanuló vízum. Nem kell nyelvvizsga "csak" fél év nyelvsuli, de az már kint. Majd ott nyelvvizsga (talán magasabb szinten mint az 5,5) és akkor beadni a bevándorlási kérelmet. A fél év alatt pedig feltérképezni a terepet. Most éppen itt tart a dolog. 20-án megint megyünk egy tájékoztatóra. Talán akkor többet megtudunk erről a lehetőségről. Úgy tervezzük, hogy augusztusban befizetem a nyelvsulit és beadjuk a vízumkérelmet. Ha minden jól megy akkor jövő januárban irány Ausztrália!

Azért kezdtem el ezt a blogot írni, mert úgy döntöttünk kis családommal, hogy elhagyjuk ezt az országot. Ha minden úgy sikerül ahogy mi szeretnénk akkor jövő januárban már Ausztráliában leszünk. Nagyon sok blogot elolvastam és olvasok most is. Sok kérdésre választ kaptam belőlük. Jó tudni, hogy mások miért határoztak úgy, hogy elmennek végleg ebből az országból. Ezért határoztam úgy, hogy én is leírom történetünket. Ma végre sikerült megcsinálni ezt az oldalt. Amit most írtam csak próbálkozás volt, hogy egyáltalán sikerül-e feltennem. Mára ennyi. Holnap folytatom vagy elkezdem....

Most egy kicsit rólunk!

Teljesen hétköznapi család vagyunk. Apa, anya és a két gyerek. Éljük (próbáljuk élni) az életünket, ami 3 évvel ezelőttig ment is szép lassan. Vállalkozóként próbálunk létezni, háromszor négyszer annyi munkával mint régen, de kevesebb pénzért. Szerintem ezzel nagyon sok ember így van. Férjem gipszkarton szereléssel és belső építészettel foglalkozik több mint 10 éve. Nagyon szereti a szakmáját, több munkája megjelent egy lakáskultúrával foglalkozó magazinban. Én fodrászként dolgozom 3 éve egy bérelt üzletben. Lányom 16, fiam 13 éves. Tavaly merült fel először az a kérdés, hogy elhagyjuk az országot, de akkor családi ok miatt nem jött össze. Egy család a baráti körünkből Kanadába ment 2 éve. Egy évet adtunk magunknak, hogy eldöntsük, hogy maradunk vagy megyünk. Mikor előálltunk ezzel a tervel a gyerekek előtt, két különböző reakcióval szembesültünk. A lányom sírva fakadt, hogy ő nem megy sehova és ne is próbáljuk meg rábeszélni. A fiam csak annyit mondott, hogy jó anya csak írass be valamilyen tanfolyamra, hogy értsem mit mondanak nekem. Ő németet tanul most. Szerencsére ragad rá minden nyelv mint az a bizonyos. Na ez a terv megdőlt az miatt is, hogy a lányomat nem akartuk semmire kényszeríteni, és az említett családi ok miatt. Nem akartuk neki bizonygatni, hogy igazából nem (csak) magunk miatt, hanem inkább miattuk akarjuk el hagyni az országot. Lányom részéről falba ütköztünk. Most mikor felmerült ismét a költözés meglepő volt a reakció. Szinte a ő kérte, hogy menjünk. Azóta a neten lóg és blogokat olvas. Felvette a kapcsolatot kint élő magyarokkal. Annyi változott az életében, hogy gimnáziumba ment tanulni. Talán ez változtatta meg a véleményét gyökeresen. Ki szakadt a régi megszokott, nyugodt kis életéből. Új iskola, tanárok, és új osztálytársak. Ez hatalmas változás volt az életében. Persze azt mondja, hogy szereti a sulit és az osztályát is, de még nem hiszem, hogy teljesen be illeszkedett volna. Ő olyan gyerek, hogy nincs egy igazán jó barátnője, hanem mindenki a barátja. Talán ez a változás olyan nagy volt neki, hogy úgy döntött, hogy akkor menni fog neki a költözés is. Na most itt tart a dolog. Tervezünk és beszélünk róla. Irány Ausztrália. Miért oda? Nagyon egyszerű a magyarázat. Mindig oda vágytam. Tetszik az ahogy ott élnek. Most ennyi, mert megyek dolgozni. Este még próbálok írni.