2009. április 18., szombat

Ez történt mióta nem írtam

Már megint eltelt egy pár hét, és nem írtam. Igazából elég nyugisan mentek a napok. A húsvét annak ellenére, hogy nem voltunk kirándulni elég jó volt. Reggel a szokásos locsolkodás. A Drágám elment az anyujához, hogy meglocsolja. Azt ígérte, hogy gyors lesz. Persze két óra múlva ért haza. Addigra minket is megtaláltak a locsolkodók. Apukám volt az első a krasznaja moszkva kölnijével. Aztán már mindegy volt, hogy milyen márkás parfümök kerültek ránk. Egész nap húztuk magunk után az "illat" felhőt. 11 körül elmentünk a barátainkhoz. Ők egy erdő közepén laknak, mindenféle háziállattal. Nekiálltunk bográcsozni, majd kanasztázni. Sikerült hajnal fél egyig játszani. Naná, hogy én nyertem a barátnőmmel. Pedig igen leminuszoltunk az első pár körben. Végre kipihentük magunkat, pedig még eddig minden ünnep úgy telt el, hogy fáradtabbak voltunk utána mint előtte. A húsvét előtti héten is a barátainknál voltunk a tanyán. Na az nagy buli volt, mert kitaláltuk, hogy lovagoljunk. Nem is volt addig semmi baj, amíg ki nem találtuk, hogy futtassuk meg körbe a lovat. Éppen én ültem rajta mikor a ló el kezdett legelni. A barátunk rákiabált és a ló két lábra állt. Igen erősen szorítottam a combommal!! Azt hallottam, hogy úgy kell, és nem estem le. Aztán még mentem vele egy pár kört, de a lábam akkor el kezdett remegni. Azért elég meredek volt. Viszont elhatároztam ,hogy megtanulok lovagolni. Ja és a Drágám is megjárta a lóval. Első az volt mikor elszakadt a szájában a szíj. Észre vette, hogy szabad a pálya és el kezdett ezerrel rohanni. Szerencsére a Drágám le tudott ugrani róla. Szerencsére a lovat el tudtuk kapni. A második az volt amikor vele is két lábra állt. Na Ő nem erősködött, hogy fent maradjon. Hátra felé lecsúszott róla. Nagyon muris volt. Amúgy akiknél voltunk, ők is Auba készülnek. 26-án jönnek ki velünk a talira! Én már nagyon várom. Biztos fura lesz azokkal találkozni, akiket igazából már ismerek a blogján keresztül. Már csak egy hét és megyünk!! Üdv mindenkinek! E!

Nincsenek megjegyzések: