2008. március 5., szerda

Az ügynökségnél

Ma délelőtt voltunk a bevándorlási ügynökségnél. Személyes találkozó volt. Időben elindultunk, mert dugóra számítottunk. Persze hamar oda értünk. Bedobáltam az összes aprómat a parkoló órába és felmentünk az épületbe. Több mint másfél órát beszélgettünk. Most aztán már mindent tudunk. Két lánnyal beszéltünk. Az egyiket személyesen ajánlották olyan ismerősök, akik már kint vannak és Ő segített nekik. Úgy érzem, hogy tényleg teljes energiával rajta van, hogy segítsen nekünk is. Szeptember közepén kezdjük intézni a tanuló vízumot, és egyidejűleg a letelepedési vízumhoz a papírokat. Mindent be akarunk adni nekik, mert ha kimegyünk már nem akarunk vissza jönni addig amíg nincs meg a letelepedési. Kiszámoltuk a pontjaimat. Mind meg van csak a nyelvvizsga kell. Szerencsére azt már itt kell megvárnunk. Mondtak még valamit aminek nagyon örültünk. A múlthónapban ment ki egy srác aki rögtön el tudott helyezkedni egy idős (magyar származású) embernél gipszkartonosként. Nagyon keresik a jó szakembereket, mert hatalmas építkezések vannak Brisbene-ben. Azt hiszem, hogy a munkával nem lesz gond. Most már csak azon múlik minden, hogy sikerül-e a pénzt addig össze rakni. Ja és szeptemberig "csak" 4,5 milliónak kell meglenni. Ez jó hír, mert a munkák nagy részéből csak januárra lesz pénz. Tehát a többi akkor is rá ér. Remélem minden autót el tudunk időben adni. Miután mindent meg kérdeztünk, meg beszéltünk elindultunk haza. Ahogy leértünk az autóhoz pont akkor fényképezte le egy parkolóőr. Kértük, hogy ne büntessen meg, de kaján vigyorral az arcán benyomta a gépbe. Puff neki 3000. Nem baj az örömünket nem tudta elvenni. Már csak 5 hónap és belevágunk!!!!!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Hajrá,gratula.
Mi is náluk voltunk,és velünk is szuper aranyossak voltak..
Írj részleteket az e-mail címemre.
Zsóka

Pista írta...

Hello,
Örülök a jó híreknek. szorítunk, hogy meglegyen amire számítotok.
Pista&Szandra

Névtelen írta...

Szia! Ha nem titok megkérdezhetem hogy melyik bev.ügynöknél voltatok, mert én jelenleg egy ausztráliai céggel vagyok kezdeti kapcsolatban. NEm bánnám ha lenne budapesti kapcsolat esetleg őket megbízni a dolgainkkal. Előre is köszi: v.lajos@chello.hu