2008. március 11., kedd

Gyűjtögetés!!

Van 500 dollárunk!! Ma a drágám örömmel hívott fel, hogy vett 500 dollárt! Nagyon elszánt!! Azt mondta, hogy amikor csak tud vesz egy kicsit. Nem túl sok, de januárig igen komoly összeget tud össze rakosgatni. Ő spórolósabb mint én. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, azt véghesz viszi. Márpedig elhatározta, hogy kint fog élni!! Nem csak a blogba nyavalyogok az aggályaimról, hanem neki is. Na ezt Ő nagyon gyorsan rövidre zárta. Közölte velem, hogy döntsem el, hogy mit is akarok mert Ő velem vagy nélkülem de mindenképp megy!! Az a legszebb az egészben, hogy én voltam oda, hogy menjünk el az országból. Sokat gondolkodott míg végül elhatározta magát, hogy igazam van. Most meg én bizonytalanodtam el. Nem könnyítem meg a dolgát! Szerencsére most teljesen megnyugodtam hála nektek. Annyira jó, hogy leírjátok a véleményeteket, pedig nektek sem könnyű. Remélem, hogy most már csak örömmel fogok írni. Mától csak a jókat írom!! Nagyon sok tennivalónk van ezalatt a 10 hónap alatt. Elkezdjük a fogorvoshoz járást. A fiam már jelezte, hogy letört az egyik foga, jó lenne ha hívnám a dokit!! Ahoz képest, hogy ezelőtt 2 évvel lasszóval sem lehetett elvontatni! :) De megtaláltuk a legjobbat és mintha közértbe járnánk!! A lányom nehéz eset, mert nagyon fél. Remélem ha Tibi kezei közé kerül változik a hozzáállása. Aztán az útlevelek. A gyerekeké lejárt. Nekem meg névváltozásom volt. Lesz mit elintézni. Még kevés is a 10 hónap!!

2 megjegyzés:

bogdanovits írta...

Nekem nagyon rossz fogaim voltak évek óta. Elől fennt kifejezetten olan lyukas volt, hogy rés volt a fogaim között. Az igazat megvallva féltem, mert egyszer gyökérkezelésnél egy nem érzéstelenített idegbe szúrták a kis dugóhúzószerű tűt.
De azt mondtam, hogy Ausztráliáért akár a t***m is satuba szorítom és megcsináltattam a fogaimat.
Kinnt nagyon drága, egy autó árába került volna.
András

bogdanovits írta...

Inkább számlára gyűjtögessétek a pénzecskét és majd középárfolyamon váltsátok. Mert sok kicsi sokra megy! Sok dollárnál majd sok lesz a veszteség is...
Ildi