2008. március 9., vasárnap

Sem itt sem ott!

Ez a hétvége is elrepült. Szombaton dolgoztam. Annyi mindent meg kellett volna csinálnom, de iszonyatosan fáradtnak éreztem magam. Hagytam az egész takaritást és úgy döntöttem pihenek. Már nagyon rég nem aludtam ennyit mint ez alatt a két nap alatt. Persze ez nem csupán lustaság, hanem múlt hét péntek óta beteg vagyok. Benyaltam valami bacit. Általában ha megfázom 2-3 nap alatt túl vagyok rajta. Ez viszont már egy hete tart és még most sem vagyok tökéletes. A hetet végig dolgoztam, mert nem tudtam lemondani a vendégeimet. Éreztem, hogy jó lenne kifeküdni de nem tehettem meg. Na ezt most bepótoltam. A héten két angol órám volt. A keddin tovább mentünk. A péntekin gyakoroltunk. Nem éreztem, hogy remekelnék, ezért rákérdeztem, hogy fogok-e januárban legalább pötyögni angolul. A válasz meglepő volt. A tanárom megkérdezte, hogy viccelek-e, mert én vagyok az egyik legjobb tanulója. Mondtam neki, hogy én úgy érzem, hogy semmit nem tudok. Szerinte ezt nagyon jól titkolom, mert amikor ismételünk nagyon jól megy. Azt is monta, hogy ez most természetes, hogy így érzem mert infókavalkád van a fejemben. Ez majd letisztul. Ez egy kicsit feldobott. Aztán bementem dolgozni és egyik vendégemmel beszélgettem Ausztráliáról. Azt mondta, hogy Ő a gyökereit nem tudná itt hagyni, de nem ítél el azért amit teszünk, és igazunk van, hogy elmegyünk. Mostanában elég sokszor érzem, hogy már itt sem vagyok, de még ott sem. Nem találom a helyem. A kettő között lebegek. Na ez a legrosszabb!! Amik itt történnek nem érdekelnek, de az ottani dolgokat még nem ismerem és félek tőle. Volt még valami ami egy kicsit elszomorított. A drágám szombaton Székesfehérváron járt egy régi ügyfelénél (közben barát lett). Noémi hajón dolgozott és az egész világot bejárta. Most kisbabát vár. Azt mondta, hogy el szeretne ő is menni Magyarországról. Ha meg lesz a baba utána megy. A drágámnak ajándékozta az egyik könyvét. Antalffy Tibor: Irány Ausztrália. na lehet, hogy ebbe nem kellett volna beleolvasnom. A legelején levélrészletek vannak kint élőktől. Az egyik egy idős emberé aki 56-ban ment ki. Ül a tengerparton és gondolkodik. Arra az időre gondol amikor még itthon volt és az édesapjával a Dunaparton sétál. Könny szökik a szemébe. Az unokái hivják és ő elindul a házba. Na ennél a résznél nekem is könny volt a szememben. Hiába van kint hosszú évtizedek óta, hiába van ott a családja mégis szomorú a szíve. Ez engem is elszomorított. Nyugtassatok meg, hogy ez nem csak velem van így!! Bennetek is kavarogtak ilyen érzelmek??? Lehet, hogy én mégsem tudok majd elszakadni innen?? Pedig tudom, hogy itt egyre rosszabb!! Tudjátok a szív és az ész! Lehet ha fiatalabb lennék könnyebb lenne! Na jó! Elég az érzelmekből! Fel a fejjel! Majd az idő megoldja! Remélem a következő bejegyzések vidámabbak lesznek! ;)

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Olvasom az oldalad egy ideje,képzeld én is fodrász vagyok és Ausztráliába készülünk mi is.De mi németországban élünk 7. éve.Nekünk is volt honvágyunk,gondoltuk is hazaköltözünk,de mégsem!Így az álmunkat váltjuk valóra minden erövel.Honvágyad mindig lesz,de aki menekült otthonról mint az 56`-ok azoknak sokkal rosszabb,mi a saját eszünk szerint teszünk,talán igy könnyebb!
Üdv.,Nori

Erika írta...

Szia Nóri! Köszi a megnyugtató kedves szavakat!! Mikor fogtok Au-ba menni?? Végleg? Gyerkőcök vannak? Az email címem: keriera@freemail.hu Ha gondolod írj oda!! Erika

Névtelen írta...

Mindenki mashogy eli meg, sajnos, nincs egyseges recept.
Ha megtalalod itt a szep dolgokat, (a kezdeti nehezsegek utan) a konnyebb elet, akkor mar nem fogsz visszavagyodni. Mondom en, de ez a szemelyre-szabott megoldas.
Sokan vannak, akik azutan is hezitalnak, miutan megerkeztek, es igen, vissza is lehet menni, ami konnyebbseg, meg nehezseg is egyben.
De ha be tudsz illeszkedni, talalsz baratokat, jo munkat, akkor sokkal nyugodtabb lesz az eletetek.
Kropi

bogdanovits írta...

Szüleim mondták, hogy olvastak egy könyvet és nem túl rózsás. Rákérdeztem, az? Az volt. Nekik, sőt a 20 évvel ezelött kimenteknek nem volt meg igazán a lehetőségük viszzamenni. Nekik el kellet varrni az érzelmi szálakat, de ennek az lett az eredménye, hogy mindenben az otthont látták. A mostani kivándorlók sem erősebbek, de nekik megvan a lehetőségük bármikor változtatni a sorsukon.
András

Erika írta...

Most már én is úgy gondolom, hogy azoknak nehezebb volt akik menekültekként mentek ki! Mi önszántunkból fogunk!! Köszönöm!! Kicsit hullámzó vagyok, de most megint pozitív! :))))

Encók írta...

Szia!

Most találtam rá a blogodra.
Az Antalffy könyv nekem is megvan, de elég egyoldalú képet fest. Negatívat.
Van, aki nem tud elszakadni, de ha ez kiderül, nektek van lehetőségetek hazajönni. Nekik nem volt. Öreg fejjel meg már nem jönnek. Inkább az utóbbi 5 évben kimentek blogjait olvasd. Az közelebb áll a mai igazsághoz.
Drukkolok nektek!
Encók

Pista írta...

Szia,

Az Antalffy könyv nekünk is megvan, ha már ez lett a blogunk címe is. Ő elég negatívan írja le az élményeit. Csak annyit mondok, hogy jobb több oldalról megnézni a témát (pl mostaniak blogjai). Abból szerintem jobban tájékozódhatsz a mostani állapotokról hogy ők hogyan élték meg a honvágyat stb.

Üdv,
Pista

Erika írta...

Encók!! Én is olvastam ám a te bolgodat!!! :))))) Köszi a bejegyzést!!

Petra írta...

Szia!
Nem vagyok egyedül! :)
Nekem is jár az agyam,hogy belevágjak ebbe az egészbe, de hasonló érzések és félelmek vannak bennem is...
Könnyes lett a szemem ahogy olvastam, hogy tényleg nem vagyok ezzel egyedül.
Gondolj arra,hogy veled lesz a párod és a 2 szép gyereked.! :)
Szerintem ez megnyugtató.
Én egyedül mennék, rokonokhoz.( 3szor találkoztam velük életembe,már akkor kint voltak mikor én meg se születtem)
Szeretnék sok sikert kívánni,kitartást, minden jót! :)
Petra

Erika írta...

Szia Petra! Köszi a bejegyzést! Nagyon nagy elhatározás és kitartás kell, hogy kimenj. Nem lesz egyszerű ha egyedül fogsz menni. Sok sikert kívánok neked!! Erika