2008. március 29., szombat

Ezt senki nem hiszi el!!!

Ez a történet amit most le fogok írni 2005-ben kezdődött! A jó magyar vízművek kontra mi! Szerintem el fogjátok veszíteni a fonalat. 2005-ben béreltük ki az üzletemet a társasház tulajától (építtető). Szépen elkezdtük átíratni az órákat ahogy kell. Először az ELMÜ-hez mentünk egy másik bérlővel. Ott össze futottunk még egyel. Hárman átmentünk a vízműhöz. Ott megkaptuk a papírokat és a befizetnivalót. Majd közölték, hogy ha beér a pénz akkor minden üzletbe kimegy egy emberke és x összegért leblombázza a vízórát. Szépen fizettünk és várakoztunk. Minden üzletbe ki is mentek csak valahogy az enyémbe felejtettek el jönni. Közben 2 havonta jött egy hölgy és annak rendje és módja szerint leolvasta az órát. Eltelt egy fél év és még mindig nem jöttek blombázni. Aztán az óraleolvasó el kezdte mondogatni, hogy mi nem használjuk a vizet, mert nem megy az óra. EGY FODRÁSZÜZLETBEN?????? Bementem utána a wc-be és megnéztem, hogy mit írogat. Ha hiszitek, ha nem a hőmennyiség mérő állását írta fel. Kb 6szor. Ezek után megkérdeztem, hogy hova is írja a leolvasást, mert még mindig nem kaptunk csekket. Erre közölte, hogy a füzete aljába, mert ez a cég nála nem szerepel. Közben a közösképviselő mondta, hogy fizessek nála ki 150 kméter vizet, mert nagyon sok fog össze jönni. Aztán ha eléri az óra akkor szóljak ,hogy van róla igazolásom, hogy már befizettem. Ez meg is történt. Aztán egy év elteltével hirtelen meg lett a cégünk a vízműnél. És ki is jött egy középkorú ember leblombázni az órát. Én éppen nem voltam az üzletben ezért felhívott, hogy megkérdezze, hogy mi lecseréltettük-e az órát mert nem stimmelnek az adatok. Közöltem vele, hogy több mint másfél éve vagyunk ott azóta nem lett hozzá nyúlva. Erre azt mondta, hogy nem baj akkor ő átírja az óra gyári számát, mert így nem lesz jó. Meg is tette, minden papírt átírt és csinált egy szerződést a blombázásról. Bezsebelte a pénzt majd távozott. Aztán két hónap elteltével jött egy másik leolvasó nő akinek nem kis kockás füzete volt, hanem komoly műszere amibe bepötyögte a vízóra gyári számát és az állást. Na itt jött az első csavar. Nem stimmeltek az adatok. Nem tudta bevinni a gépbe az állást. Elővettem a papírokat és el kezdtünk egyeztetni. Na mit gondoltok mi derült ki??? A pasi aki 30 éve blombáz a vízóra helyett a hőmennyiség mérőt blombázta le és ezért nem volt jó a gyári szám. Ekkor vettem egy mély levegőt és felhívtam azt a céget ahonnan jött és elmeséltem nekik, hogy a gázórát (véletlen ezt mondtam) blombázta le a kollégájuk. A telefonos hölgy azt mondta, hogy utána néz és vissza hív. El telt két óra és hívott felháborodva, hogy mit képzelek én mert teljesen félre vezettem, mert nem gázóra volt hanem hőmennyiség mérő. Erre rá men 2 órája, hogy kibozta. Erre én kicsit kiborultam és közöltem vele, hogy tőlem a wc csésze száma is lehet, de abból akkor sem lesz vízóra szám. Szerencséjére elnézést kért és azt mondta, hogy ki küldi újra pasast helyre hozni a hibát. Ismét eltelt egy pár hónap és meg is érkezett. Ez volt tavaly december 17-én. Megírta a papírok javított változatát és azt mondta, hogy a központban is átírják az adatokat. Elnézést kért és távoztott. Közben el kezdtek jönni a csekkek a 150 kméter vízről ami 67ezer ft volt. Pont annyi amit a közösképviselőnek oda adtam. Felhívtam a díjbeszedő rt, hogy itt az igazolás meg minden, hogy ki van fizetve. Azt mondta ott egy "kedves" hölgy, hogy azért nem tudják jóvá írni, mert több mint 300ezret fizetett be a közös képviselő és nem részletezte, hogy abban benn volt az én 67ezrem is. A megoldás az, hogy a könyvelőtől kérje vissza a befizetés nyugtáját, és írjon egy olyan igazolást, hogy abban benne volt az én üzletem pénze is, és azzal fáradjak be. REMÉLEM NEM HAGYOK KI SEMMIT? MERT MÁR ÉN IS KEZDEM ELVESZTENI A FONALAT. Ja és közben megérkezett ismét az óraleolvasó (márciusban) és közölte, hogy még mindig nem jók az adatok így nem tudja leolvasni az órát. Ekkor már kissé ingerült votam, mert a pasinak nem volt elég három hónap az adatok átírásához. Bementem a díjbeszedő rthez (a múlthét előtti kedden) és előadtam a panaszomat. Az ügyitézőm közölte, hogy ezt nem lehet így elintézni, mert csak a vízmű tudja az óra állását megemelni 150 kméterre és akkor nem lesz tartozásom. Tehát ő nem tudja nekem jóvá írni. Na ekkor vágtam ki a hisztit, hogy én onnan egy tapottat sem megyek addig amig nem rendezzük az ügyet, mert a telefonba megmondták, hogy milyen papírokat vigyek be és ok lesz a dolog. Tehát tévesen informáltak, vártam több mint egy órát és semmit nem intéztem. A hölgy bement a főnökéhez és pár perc múlva közölte, hogy minden igazolást lefénymásol és annyit tud tenni, hogy az óra állását kijavíttatja a központal. El ment egy fél napon és semmit nem intéztem. Két variációt mondott, hogy mi a megoldás. Az egyik, hogy bemegyek a vízműhöz és megemeltetem az óraállást 150 kméterre de akkor is ráterhelik a házra, vagy a közös képviselő vissza adja a pénzt és én befizetem a csekket. Na gondolta ez nem fog tetszeni a lakóknak. Én az biztos nem fizetek mégegyszer. Ja a legszebbet nem is mondta, hogy az üzletem mellett közvetlen van egy presszó. két év alatt most a negyedik bérő csinálja. Az előzőkneknem volt bérleti szerződésse a tulajjal és cseszett vízdíjat fizetni. Ott is több mint 200ezer tartozás gyűlt össze. Nem csodálom, hogy a vízmű nem ír jóvá és terhelni akar. Na mind egy én vártam, hogy történjen valami. Ekkor jött a svédcsavar. Ugye én előző hét kedden voltam bent. A következő hét hétfőn meg is jött egy levél a vízműtől, hogy a Káprázat Szépségszalon(az üzletem neve) blombáztassa le az órát. Kiküldék vele újra a papírokat. Na akkor kicsit magyarázok. Azon a papíron amit igazolást adott a közös képviselő, bele írta, hogy a cégünk fizetett 150 kmétert és mellé írta azt is, hogy a szépségszalon. Igen ám de a szépségszalon a cégben van. Ezt ők elnézték és azt gondolták, hogy ez megint egy új bérlő. Én ekkor ismét telefonáltam és elmagyaráztam a hölgynek, hogy nincs több óra amit le tudnának blombázni, de gondolom ha lenne azt is leblombáznák. Tök mindegy, hogy éppen milyen óra. Elmondtam neki, hogy azért küldte el a díjbeszedőtől a hölgy faxon ezeket a papírokat, hogy írják már át azokat a r....t adatokat. Erre megkérdezte, hogy akkor hány vízóráról van is szó!!!!!!!!!! Már kapartam a fejemet erősen és üvöltöttem, hogy egy óra van de 2 év alatt nem sikerült átíratni!!!!! Nagy nehezen felfogta, hogy mi is van (még egy csavar) de közölte, hogy ők nem tudják megemelni az óra állást. Ezt intézzük a díjbeszedőnél!!! Kiakadtam! Ők meg a vízműre mutogatnak. Közöltem vele, hogy szerintem mindenkit össze kellene hívni egy konferencia terembe egy elbeszélgetésre, mert így csak az egymásra mutogatás van. Ő erre közölte, hogy továbbítani fogja a főnökség felé a panaszomat és vissza hív. SZERINTETEK??? Egy hét telt el és még semmi!! Ezt csak azért írtam le mert egyrészről jó volt kiírni magamból, mert már kezdek meghülyülni, másrészről meg érdekelne a véleményetek, hogy mit csináljak, hogy mire megyünk Auba (10 hónap) sikerüljön elintézni ezt az ügyet!!! Már arra is gondoltam, hogy az új bérlővel karonfogva megyek és egyből az ő nevére íratom, ha már úgy sem sikerült az enyémre!! Azért kedden ismét bemegyek a díjbeszedőhöz és megköszönöm az újabb csavart amit okozott a hölgy. Ja és persze felhívni nem lehet őket hiába van 8 ablak és külön diszpécser. Minden szám foglalt egész nap!! Tehát kénytelen vagyok ismét fél napot erre szánni!! Istenem csak nehogy jobban megkeverjék!!! Bocsi a fárasztásért!! :)))))))))))))))

3 megjegyzés:

bogdanovits írta...

Szerintem itt Mo.-n senki sem fog kiakadni a történeten, mert szinte mindenki átélte valamilyen szinten. De nyugodj meg, Au-ban is lassan őrölnek a szolgáltatók.
Más. Nézzd meg, mert valami visszaigazoási bibi van a google hirdetésetekben, mert nem így kell kinézzen.
Üdv,
András

Névtelen írta...

Ez azert eleg durva... Ket ev alatt egy nyomorek vizora-atirast ne lehessen elintezni.
Itt meg az alberleteknel is normalis, hogy amikor bekoltozunk, mi valasztjuk ki a szolgaltatot, es egy heten belul minden el van intezve (gaz, villany, viz). OK, az Internettel mi is megjartuk, ott masfel honapba telt mindennek az intezese.
Lehet, hogy cegeknel maskeppen van, de meg nem hallottam hasonloan elnyulo es szovevenyes sztorirol itt Au-ban.

Névtelen írta...

Ma ismét megyek! Azért a nő arcát megnézem amikor megköszönöm neki a segítséget!! Fejlemény este! E!